Nem tudhatom

smooth folk, hungarian, blues

May 21st, 2024suno

Lyrics

[melodic interlude] hmm, hmm ohhh, ohhh (Nem tudhatom...) (Nem tudhatom) [verse1] Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. [melodic interlude] [verse2] Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; [melodic interlude] az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. [melodic interlude] [verse3] Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. [melodic interlude] [verse3] Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. [melodic interlude] [chprus] Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. [melodic interlude] [chorus] Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. (Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.˙) [fade out] [fade out] [end]

Recommended

شمیر کی وادی
شمیر کی وادی

پاپ، آسان اور دلکش دھن

mucho tiempo
mucho tiempo

cumbia, salsa, mix

You and I
You and I

Souful 1970's R&B, emotive male vocal, smooth, melodic instrumentation, vintage, vinyl sound, motown, stax, groovy

Reboot, Restart, Rewire
Reboot, Restart, Rewire

Techno, 80's, Synth,

Six Pack at the Gate
Six Pack at the Gate

piano-driven hip-hop melodic break

Mirror Ghost
Mirror Ghost

haunting dark rock heavy

O
O

Reggeton

Day After Day
Day After Day

new wave, punk rock, funk, art rock, post-punk, pop, experimental

Dance of Detainment
Dance of Detainment

house,dance-pop,electronic,trance,electronic dance music,energetic

Anarchy of the Tism
Anarchy of the Tism

male vocalist,rock,post-grunge,alternative metal,metal,passionate,energetic,melodic,heavy,anxious,aggressive,angry,dark,nu metal,dense

Смілива Душа
Смілива Душа

електро танцювальний драматичний

Hum Kahe Doston
Hum Kahe Doston

pop bright

Life
Life

edm, electronic

Случайная Любовь
Случайная Любовь

classical, piano, pop, female singer

Cердца что не искупаются (Em português)
Cердца что не искупаются (Em português)

Russian post-rock/post-punk, with classical guitars and male vocal, bass, in brasilian portuguese.