Mama

Már egy hete csak a mamára gondolok mindíg, meg-megállva. Nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra. Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő – szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében. [Guitar solo] Én még őszinte ember voltam, (voltam) ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. (másra) Engem vigyen föl a padlásra. [Drum solo] Nem nyafognék, de most már késő, (késő) most látom, milyen óriás ő – [Outro]