Ha kell, én adok

romantic jazz bedroom

April 26th, 2024suno

Lyrics

Ha idő kell, én adok, Hogy aztán visszatalálj hozzám, Ha tér kell, én adok És aztán a füledbe súgnám, Hogy szeretlek, hogy imádlak És ha az kell, hogy meggyőzőbb legyek, Csak mondd, és én bármit megteszek, Hogyha kell, forró tűzben kovácsolódok, Ha kell, jeges víz mélyére burkolózok, S visszatartom minden lélegzetem, Ha változás kell, én dolgozom rajta, Hogy aztán együtt fejlődhessünk, Ha szeretet kell, én neked adom az összeset, Hogy aztán visszaadhasd, ha már készen állsz rá megint, S addig várok, addig tartok ki, még így nem lesz, Két külön lélekként, míg a sorsunk össze nem illeszt, Mert te vagy a másik felem, tudom jól, érzem, Ezért a fájdalmat, egyelőre nem tetézem. Mert ha több idő kell, én továbbra is adok, Hogy aztán nyugodt szívvel térj majd vissza hozzám, És ha tér is kell, rendben adok még, Hogy aztán a füledbe súgjam, mennyire fontos vagy nekem, És megkérjelek, az életed éld le velem, Hogy boldoggá tehesselek, míg egymás mellett kelt a nap, Amíg még szívünk folyton lángra kap S a szerelem, mi kettőnk közt erős, Tudom, hogy igazi, tudom hogy velős Mert ha az kell, hogy meggyőzőbb legyek, Csak őszintén éreztesd, mit tegyek, És úgy fogok küzdeni, ahogy csak bírok Mert ha változás kell, mindig adok, Kompromisszumra mindig kész vagyok, És alkalmazkodok, mert érted mindig megéri, És remélem, ez majd elméd is megérti, Meg azt is, ha szeretet kell, én feltétel nélkül adok A világ összes erejével, most is azon vagyok, S ezen leszek mindig, mert állandóan rád gondolok, Mert tudom, hogy ha eljön az idő, együtt leszünk boldogok.

Recommended

Dawn of the King
Dawn of the King

Cinematic music, epic, eerie male voice

Animal Facts
Animal Facts

romantic hip hop

AI's Lullaby
AI's Lullaby

electronic anthemic

Tetris
Tetris

Army Choir, opera punk, opera ska, rock, opera rock, choir opera humorous strong vocals

 መዝሙር ዘይርአ
መዝሙር ዘይርአ

Egyptian Drill, Persian Grime, Turkish Phonk, Greek Math Doom, Hebrew Goth Glitch, Native American Death Metal Swing Dub

प्रेमाची चाहूल
प्रेमाची चाहूल

Female singer, pop, folk, marathi.

Whispers of the Void
Whispers of the Void

Avant-Garde, Horrorcore, Dark Ambient, [Dissonant Soundscapes], [Textural Synthetics], [Cinematic Dread], Creepy Choirs

Failin
Failin

circus, phonk, bass, orchestra, militar march, stupid

Surfando no Cavalo Maluco
Surfando no Cavalo Maluco

eletrizante surf rock animado

Midnight Groove
Midnight Groove

relaxing chill lofi

Rock the Future
Rock the Future

Pop rock 80s, sax

Melodi Warna - RMD's
Melodi Warna - RMD's

BPM : 110 jazz,fusion,rock,Saxophone,piano,trumpet,electric guitar, bass,drum,allegro,minor,no vocal

Perninha seca
Perninha seca

Doo-wop romântico

Zulluchetto e il clarinetto
Zulluchetto e il clarinetto

Pop italiano, con un clarinetto che risponde al testo

West Coast Chronicles
West Coast Chronicles

gangsta rap gritty streetwise