Estém Otthon

Borozgatánk apámmal; Ivott a jó öreg, S a kedvemért ez egyszer - Az isten áldja meg! Soká nem voltam otthon, Oly rég nem láta már, Úgy megvénült azóta - Hja, az idő lejár. Beszéltünk erről, arról, Amint nyelvünkre jött; Még a szinészetről is Sok más egyéb között. Szemében "mesterségem" Most is nagy szálka még; Előitéletét az Évek nem szünteték. "No csak hitvány egy élet Az a komédia!" Fülemnek ily dicsérést Kellett hallgatnia. "Tudom, sokat koplaltál, Mutatja is szined. Szeretném látni egyszer, Mint hánysz bukfenceket." Én műértő beszédit Mosolygva hallgatám; De ő makacs fej! föl nem Világosíthatám. Továbbá elszavaltam Egy bordalom neki; S nagyon, nagyon örültem, Hogy megnevetteti. De ő nem tartja nagyra, Hogy költő fia van; Előtte minden ilyes Dolog haszontalan. Nem is lehet csodálni! Csak húsvágáshoz ért; Nem sok hajszála hullt ki A tudományokért. Utóbb, midőn a bornak Edénye kiürűlt, Én írogatni kezdtem, Ő meg nyugonni dűlt. De ekkor száz kérdéssel Állott elő anyám; Felelnem kelle - hát az Irást abban hagyám. És vége-hossza nem lett Kérdezgetésinek; De nekem e kérdések Olyan jól estenek. Mert mindenik tükör volt, Ahonnan láthatám: Hogy a földön nekem van Legszeretőbb anyám! De nekem e kérdések Olyan jól estenek. Mert mindenik tükör volt, Ahonnan láthatám: Hogy a földön nekem van Legszeretőbb anyám! [Outro]