Akvárium 1

Itt cikáznak e becsapott, nyomorult, kicsiny állatok az átlátszó üveg-kalitka néhány liter vizében össze-vissza. Nem is sejtik, hogy uruk én vagyok, tőlem függnek, közibük nyúlhatok, s egy gondolatra, - mert nem tetszenek, - megtehetném, hogy éhen vesszenek. Még csak nem is kell rosszindulat, - ilyenek vagyunk, mi, a nagy urak, - ha egy hétig mást őrölne az elmém s az ő sorsukat teljesen feledném, hassal fölfelé imbolyogna a színen a kis víz nyolc fehér hala. Nem tudnak rólam. És így jobb nekik. Hogy fickándoznak, egymást kergetik, vagy pihennek egy kavics mellett hosszan, vagy megbújnak kanyargós, zöld bozótban. Lenn az iszapból úgy hajt a növény, akár valami tenger fenekén, a víz is, mint a többi víz, olyan, oxigénje van, hidrogénje van s valódiak az iszap kövei, a kis dobozban minden igazi, és csak a napjuk villanylámpa csak... Valahol messze hogy morajlanak, tajtékot verve hogyan rengenek édes tavak, sóízű tengerek.