RADNÓTI MIKLÓS - NEM TUDHATOM

strange, clear song, rock, Medieval, gigantic, Bass Drop

July 24th, 2024suno

Lyrics

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Recommended

Когда к тебе я прикоснусь...
Когда к тебе я прикоснусь...

tropical house, house, pop, скрипка солирует, пиано, рояль, виолончель, дуэт,

Midnight Whispers
Midnight Whispers

deep bass darksynth dark electronic

Tapestry of Music
Tapestry of Music

Trap, Strong Bassline, BPM120, Male Singer, wobble, haunting, clear voice, high quality

Mist in the Moonlight
Mist in the Moonlight

celtic acoustic medieval clear female voice dark ethereal-wave bardic epic violin

Die Einsame Treue
Die Einsame Treue

Epic, duduk, piano, Männerstimme

I'm on my way - written by Sweety
I'm on my way - written by Sweety

hiphop, trap, female, ambient, mellow, future bass, emotional

Fox Movie Channel ID (2006) (128)
Fox Movie Channel ID (2006) (128)

Orchestral, epic, cinematic, triumphant, dramatic, celebratory,

Eternal Melody
Eternal Melody

alternative rock with elements of indie pop

Warehouse Warriors
Warehouse Warriors

rock alternative

Fighting battles
Fighting battles

Lo-Fi, with retro phone vocals and bass

Любовь Игоря и Севы
Любовь Игоря и Севы

techno, trance, rap, эмо, bass, gospel

ST
ST

An electro trippy psychedelic music, space travel motive, new stars exploration, upbeat, dark sci-fi, orchestral, 80s

Tanz mit mir
Tanz mit mir

hardsyle electro edm

Dancing in the Rain
Dancing in the Rain

hip hop, bass, rap, disco, guitar, emotional, powerful, rock, trap, experimental, ambient

Arseniy's European Odyssey
Arseniy's European Odyssey

heavy beats dark tones gangsta rap

Midnight Serenade
Midnight Serenade

easy listening jazz fusion orchestral 5/4 time signature

Neo-Soul Whisper
Neo-Soul Whisper

Trumpet, guitar, neo-soul, E major, center panel.