Petőfi Sándor - Dicsőséges nagyurak

Dicsőséges nagyurak, hát Hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a Nyakatok? Uj divatu nyakravaló Készül most Számotokra... nem cifra, de Jó szoros. Tudjátok-e, mennyit kértünk Titeket, Hogy irántunk emberiek Legyetek, Vegyetek be az emberek Sorába... Rimánkodott a szegény nép, S hiába. Állatoknak tartottátok A népet; Hát ha most mint állat fizet Tinéktek? Ha megrohan, mint vadállat Bennetek, S körmét, fogát véretekkel Festi meg? Ki a síkra a kunyhókból Miljomok! Kaszát, ásót, vasvillákat Fogjatok! Az alkalom maga magát Kinálja, Ütött a nagy bosszuállás Órája! Ezer évig híztak rajtunk Az urak, Most rajtok a mi kutyáink Hízzanak! Vasvillára velök, aztán Szemétre, Ott egyék a kutyák őket Ebédre!... Hanem még se!... atyafiak, Megálljunk! Legyünk jobbak, nemesebbek Őnáluk; Isten után legszentebb a Nép neve: Feleljünk meg becsülettel Nékie. Legyünk nagyok, amint illik Mihozzánk, Hogy az isten gyönyörködve Nézzen ránk, S örömében mindenható Kezével Fejeinkre örök áldást Tetézzen. Felejtsük az ezer éves Kínokat, Ha az úr most testvérének Befogad; Ha elveti kevélységét, Címerit, S teljes egyenlőségünk el- Ismeri. Nemes urak, ha akartok Jőjetek, Itt a kezünk, nyujtsátok ki Kezetek. Legyünk szemei mindnyájan Egy láncnak, Szüksége van mindnyájunkr' a Hazának. Nem érünk rá várakozni, Szaporán, Ma jókor van, holnap késő Lesz talán. Ha bennünket még mostan is Megvettek, Az uristen kegyelmezzen Tinektek!