Hallgatok/a - (Lyrics: L.K. Andrea)

Lopakodva lépked egyre beljebb a gondolat. Nem fáj már, csak visszatér a megszokás. Fehér leplet húzok az egészre, könnyű takarót. Ide nem jut el a szél, nem lebben a fátyolkönnyű anyag. Töredezett emlék­foszlányok pergő semmivel borítják. Ez súlytalan nehezék, könnyedén kifut alóla. Kéretlen fészket épít az agyamban. Alapvető jeleket írok a homokba bottal. Én írom, csak én olvasom, én válaszolok magamnak. Vannak jelek, csalhatatlanok. Nincs menekvés, látom, ha nem is akarom. Ott vannak akkor is, ha erőnek erejével leszorítom a szemem. Őszintén, őszintén nem lehet már, eltűnt a pillanat. Tudom, aztán csak a csend marad Nekem a csend muzsikál a fülembe. Botladozik, mint a gitár, de most hiányzik egy húr. Hamisan szól a pengetés. Én harmóniára vágyom. Ebben biztos vagyok, hisz itt tartom magamnál rég. Léptem már mezítláb padlón. A véres szálkát kidobtam akkor is. [outro] [fin]